Anti, a nagy varázsló

Immár második alkalommal adott otthont a kecskeméti Játékmester társasjátékbolt a Wizard Országos Bajnokságnak. A létszám tovább nőt, a tavalyihoz képest 2 fővel többen vettek részt a versenyen, így még éppen befértünk a nem kis alapterületű helyiségbe.

A nagyobb létszám mellett a 15 újonc részvétele is örömteli, idén egriekkel és egy budapesti társaság játékosaival is bővült az egyre nagyobb körből érkező csapat.
Ahogy tavaly, idén is minden jelentkező, ha kis késésessel is, de befutott a versenyre. 30 játékos plusz két beugró indult tehát neki az idei bajnokságnak. A szervezők célja az egységes 4 fős asztalok létrehozása, hogy ugyanolyan feltételek mellett szerepelhessenek a versenyzők.

A versenyen szokás szerint 4 alapfordulót játszott az összes versenyző, amit egy háromnegyed órás ebédszünet szakított meg a felénél. A 8 fős középdöntőbe jutáshoz idén 125 pont elegendő volt, igaz emellé nagyon magas játékpont is szükségeltetett, mert négyen végeztek 125 ponttal az alapszakaszt követően és csak egy játékosnak sikerült bejutnia közülük a második fordulóra. Egy játékos volt idén, aki minden partiját megnyerte az alapszakaszban. Tamás Roland újoncként tarolt a verseny első felében. Érdekesség volt, hogy középdöntőbe jutó 8 versenyző közül 4-en már szerepeltek világbajnokságon. Mindkét középdöntős parti végig kiélezett versenyfutást hozott, ahol az utolsó leosztások döntötték el a bejutók sorsát. Mindent elmond a színvonalról, hogy az egyik partiban a legutolsó helyen végzett játékosnak 200 játékpontja volt.

im-a-wizard-2016

A középdöntőben két asztalon egy-egy partit játszottak a versenyzők, ahonnan két-két fő jutott a négyes döntőbe. A végső megmérettetésen résztvevő Antal, Sándor és Gergely már rutinosnak számít a Wizard versenyeken, a női vonalat Iványosiné Marika képviselte. A döntő színvonala nem maradt el a középdöntő parijaival szemben, izgalmas volt az utolsó leosztásig.

Pólya Antal idén is megállíthatatlannak bizonyult és magabiztos játékkal megvédte bajnoki címét. Az egyik titka már megfejtésre került, fia Olivér csak játékpontokkal csúszott le a középdöntőről. Ilyen edzőpartner mellett jól fel lehet készülni a versenyekre. 🙂

Tavaly játékpontokkal maradtam le a középdöntőről, most onnan a második helyen jutottam a döntőbe és végül az utolsó asztalon is a második hely jutott számomra. Az 5 második hely és egy első hűen mutatja, hogy közepesen jó teljesítményt tudtam hozni végig a versenyen és a lapok minősége is párhuzamban volt ezzel. Egyik partimban sem voltak bűn rossz lapjaim, de igazán kiugróak se. Természetesen némi szerencse is szükségeltetett néhányszor, de ez benne van a játékban. Összességében jó verseny volt számomra.

Iványosiné Marika „bronzérme” első döntős szereplőként, rutinos versenyzők mellett elismerésre méltó. Tavaly fia képviselte az Iványosi családot a döntőben. Jövőre már lehet valamelyiküknek az az icipici plusz is meglesz, ami a vb-re kijutó helyek megszerezéséhez szükséges.

Faragó Sándornak talán az utolsó partira sikerült a legrosszabb lapokat kapnia, de több kritikus döntést is hozott a jó eredményért, most kevésbé jöttek be ezek. A teljes versenyen nyújtott teljesítménye nagyszerű eredmény.

Az országos bajnokság minden résztvevője egy-egy kártyajátékkal és egy 2016-os wizardos hűtőmágnessel, míg a döntősök ezen felül egy-egy komolyabb társasjátékkal gazdagabban indulhattak haza a Piatnik jóvoltából.

ob-2016-piatnik

A Wizard nem egy bonyolult szabályokkal megalkotott játék, mégis úgy éreztem érdemes pár dolgot tisztázni a verseny előtt, még ha majdnem teljes egészében a játékhoz mellékelt szabályok szerint zajlik is az országos döntő. Tulajdonképpen egyetlen nagyon fontos szabály van, amire a játékosnak figyelnie kell – ha nem is eredményesen, de mindenképpen szabályosan játsszon – az pedig a színkövetés. Azaz, az adott kört kezdő játékos kihívott lapjával megegyező színű lap rakása, ha van az illetőnél ilyen és nincs vagy nem akar varázslót vagy bolondot kijátszani. Én úgy gondolom, főleg olyan számára, aki más kártyajátékot is játszik nem egy lehetetlen feladat ez és minimum elvárásnak afelé, aki egy ilyen szintű megmérettetésre vállalkozik. Sajnos idén többen voltak olyanok, akinek ezen szabály betartását nem igazán sikerült végig figyelembe venniük. A selejtező versenyek egyik fő mozgatórugója a játék megismertetése, szabályainak begyakoroltatása lenne. Én a magam részéről úgy vélem, hogy aki bármilyen, legalább 8 fős selejtezőn részt vesz és az első kettőben végezve kvalifikációt nyer az országos bajnokságra, abban legyen annyi alázat a játék felé és annyi tisztelet a játékostársai felé, hogy figyel a szabályos játékra.

A szabálykövetés nem teljesítése a világbajnokságon komoly retorzióval jár. Az országos bajnokság szervezőjének feladata a szabályok betartása, de célja is többek között a jó hangulat, a baráti légkör megteremtése és természetesen a játék népszerűsítése, ami büntetések kiosztásával biztosan sérülne. Ennek a kettősségnek a feloldása nem könnyű. Én személy szerint ezért kérem a jövőbeni versenyeken megjelenőket, hogy legyen bennük annyi felelősségtudat, hogy a szabályok betartásával tudják játszani ezt a játékot és ezzel kellő tisztelettel viseltetnek a többi játékostársuk felé.

Örülök, hogy ismét többen voltunk és tovább népszerűsödik a játék, remélem jövőre még nagyobb térre lesz szükség az országos bajnokság megrendezéséhez. Szívesen olvasnék hozzászólásokat az újoncoktól, hogyan érezték magukat, milyen élményekkel távoztak a versenyről. A rutinosaktól pedig szívesen várok véleményeket, mivel tehetjük még jobbá a versenyeket. Illetve várok képeket is, mert sajnos (szerencsére) nem volt időm képeket készíteni.

2 hozzászólás “Anti, a nagy varázsló

  1. Egy Új :)

    Szerintem nagyon szuper verseny volt, és mindegyik parti rendkívül izgalmas! A színvonal is elég erős volt, erre is számítottam a verseny előtt. Arról is megvan a véleményem, hogy hogy játszhatnak egy OB-n olyan játékosok, akik nem ismerik a szabályokat, de ezt majd pár év múlva elmondom, ha vén róka leszek. Egyetértek az előttem szólóval, a Wizard nem csak a szerencsén múlik. Jópár pontot hullajtottam a fordulók alatt, de (az első 4 leosztást kivéve) minden parti végén tudtam, hogy mit rontottam el, és mit lehetett volna jobban csinálni. Azt hiszem, ha egy játékban nem a szerencsére fogom a vereséget, akkor nem hívhatjuk szerencsejátéknak.
    Gratulálok a győzteseknek, hasonló eredményért drukkolok a VB-n is nekik!

  2. B.Jani

    Sajnálom Ákost, hogy elszállt a versenye más hibás játéka miatt. Az ilyen szintű hibák kicsit aláássák az OB rangját szerintem.

    Gratula a döntősöknek! Aki nem ismeri a Wizardot, könnyen rálegyinthet, hogy szerencsejáték. Ehhez képest Antal az elmúlt 4 évben (amióta egyáltalán indul) mindig első 2-ben végzett, Gergő meg a 4-ből 3-szor. Ezt úgy tették, hogy ezalatt a döntők átlag létszáma 25 fő volt.

Szólj hozzá!

WC Captcha − 5 = 1