Szabó Ágnes és Balogh János volt a két varázslótanonc, aki először próbálhatta ki magát Wizard világbajnokságon. Jöjjön Janinak, az első ezüstünk szerzőjének élménydús beszámolója az eseményről.
Amikor 2010 tavaszán meghallottam, hogy lesz valami kártya-verseny, még nem is tudtam, mi az a Wizard. Utána kiderült, hogy ez az általam kedvelt Rikikinek egy modernebb változata, ettől kedvet kaptam, és elkezdtünk gyakorolni. A kecskeméti elődöntő jól sikerült, Judittal a barátnőmmel (azóta feleségem) továbbjutottunk az országos döntőbe. De a rövid lelkesedés és verseny után hónapokra polcra került a játék. Elő se vettük egészen szeptember közepéig, ekkor tudtuk meg, hogy mi lehetünk azok a szerencsések, akik mehetnek a németországi vb-re. Kicsit sajátos helyzet volt, mert előtte még egy országos döntőnek kellett volna következni, ahogy a későbbi években is, de akkor még annyira gyerekcipőben járt itthon a játék, hogy egyedül Kecskeméten lett megrendezve selejtező. Így végül a Piatnik döntése értelmében az ottani két továbbjutó közvetlenül a vb-re kvalifikálta magát. A baj csak az volt, hogy ez pár héttel a vb előtt derült ki. Egész nyáron azt találgattuk, vajon mikor lesz az országos, már ha lesz egyáltalán, végül egyszer csak kiderült, hogy egyből mehetünk a vb-re. Sajnos Judit számára túl későn derült ki az időpont, nem tudott részt venni a vb-n, így Ági, a kecskeméti bronzérmes ugrott be helyette. Szerencsére Őt is ismertem már korábbról, így egy összeszokott „csapatként” mehettünk Darmstadba. Ma már nagy Wizard rajongóként hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy 2010 szeptemberében egészen az utolsó pillanatig dilemmáztam, hogy vajon a vb-re menjek, vagy az akkor még csak 2. alkalommal megrendezésre kerülő KecskemétCON-ra (társasjátékos találkozó). Az első CON hatalmas élmény volt, nehéz szívvel döntöttem végül a vb mellett, de így utólag hatalmas butaság lett volna kihagyni az ölembe pottyant lehetőséget. A verseny előtti napokban gőzerővel próbáltunk felpörögni, szinte minden nap játszottunk élőben is Artax boltjában, és a Brettspielwelten is. A verseny előtti két hétben közel 50 partit játszottam, ebből 16-ot élőben. Soha azóta nem készültem ennyit egy Wizard versenyre sem. Végül eljött az utazás napja, elindultunk Darmstadtba. A péntek teljes egészében el is ment az úttal. Segítőként velünk jött Ági unokaöccse, aki nélkül megmukkanni sem tudtunk volna kint. Ő volt a tolmácsunk, mitfahrerünk, mindenesünk egy személyben. Késő este értünk oda, egy sok csillagos szállodában kaptunk helyet, nagyon elegáns volt a szervezés.
Bár este terveztük még, hogy gyakorlunk kicsit, de sajnos Ági rosszul lett, örültünk, hogy nem lett komolyabb baja. Így a gyakorlás másnap reggelre maradt, kb. fél óránk volt bemelegíteni a nagy verseny előtt. A szálloda aulájában már vártak ránk, a kedves német lánytól megtudtuk, hogy már csak mi és a görögök hiányoztunk – utóbbiak nem is jöttek végül. A buszban végig mustrálgattuk a többieket: vajon melyik lehet a játékos, melyik a segítő? Melyik a német? Melyik a kanadai? Egyedül a japánok nem voltak kérdésesek 🙂 , büszkén feszítettek öltönyükben. Az amerikaiakat is ki lehetett szúrni, mert elég hangoskodók voltak.
A verseny helyszínére oldott hangulatban érkeztünk, a szervező lányok nagyon kitettek magukért. Ahogy odaértünk, elkezdtük böngészni az asztalra kitett szabályokat, amik közt volt mindjárt egy, ami számomra teljesen új volt: 45 perces limit volt minden partira, ezt TILOS volt túllépni, ellenkező esetben minden játékos rosszul járt volna. A másik, ami feltűnt, a lebonyolítás rendszere, ami a szabály alapján elég homályos volt, és a verseny során végig nem is sikerült tisztáznom, hogy mikor ki hogyan jut tovább… Ott először csak annyit tudtunk meg, hogy lesz 3 forduló, és utána a legjobb 8 továbbjut az elődöntőbe, onnan a legjobb 4 a döntőbe. De azt csak a 8 között tudtam meg, hogy a korábbi 3 játék eredményét visszük tovább 🙂 , vagyis sokáig így hittem. Évekkel később derült ki, hogy a 8 közt is és a 4 között is tiszta lappal indult mindenki. Utólag úgy gondolom, a félreinformáltságom lehetett az egyik oka, hogy ilyen jól szerepeltem. A 8 között ugyanis minden mindegy alapon kockáztatva játszottam, hogy lefaragjak valamit az alapszakaszban összeszedett hátrányomból. Na de ne szaladjunk ennyire előre…
Ott tartottam, hogy elbuszoztunk a verseny helyszínére, a Darmstadthoz közeli Frankenstein kastélyba. A megnyitó alatt tanácstalanul méregettük az ellenfeleket, nem nagyon tudtuk még kire kell majd figyelni. Sőt igazából semmit sem tudtunk a nemzetközi Wizard életről, hisz ekkor itthon még csak egy szem árva versenyen voltunk túl. A vb-re készülve folyamatosan találgattuk, vajon kik lehetnek a világon a legjobbak, heteken át azon viccelődtünk, hogy a japánoktól mennyire rettegni kell. Valóban nem voltak rosszak, de az első vb után azt szűrtük le, hogy a legerősebbek egyértelműen a németek és az észak amerikaiak (azóta kiderült, hogy az osztrákok és a magyarok semmivel sem maradnak el tőlük). Egyik kanadait kérdeztem, hogy mitől ilyen jók, és mondta, hogy rettentő sokat játszanak. Ellenben pl. a finn azt mondta, hogy a selejtező után nem nagyon volt alkalmuk gyakorolni, csak a neten tudtak wizardozni. (Azt akkor még nem tudtuk, hogy a németeknél 100 fő feletti országos döntők szoktak lenni, miközben nálunk az első alkalommal ugye még döntő sem volt.)
Ennyi bevezetés után azt hiszem, rátérhetek magára a versenyre. Az első körben mindjárt összekerültem a 2 (rettegett) japánnal, meg az egyik finnel. Bennem volt a félsz, de végül nagyon jól alakult a parti. Az első 9 körben mindent eltaláltam, így el is dőlt ekkora az eredmény, belefért, hogy az utolsó leosztást elrontsam. Így egy első hellyel kezdtem. Ági versenyéről majd Ő maga ír szerintem, Neki is van rengeteg illusztráló képe és élménye. Én csak néhány pillanatra, a játékok közti szünetekben tudtam odafigyelni Rá, annyit tudok, hogy az első és harmadik partijában 4. lett, a 2. menetet viszont fölényesen megnyerte. Nekem a 2. partim érdekesen alakult, megkaptam az egyik amerikait, egy svájci nőt, és egy svéd srácot. Nagy küzdelemben, az utolsó körben fogtam be a svájcit, így lettem holtversenyben 2. az amerikai mögött. Egy 1. és egy 2. hellyel szinte biztos továbbjutónak hittem magam, épp ezért kicsit talán túl könnyelműen vettem a 3. kört, ahol ráadásul a hiányzó görögök miatt 3 fős asztalhoz kerültem, ami nem az erősségem. Kanadai és osztrák ellenfelem volt, tisztáztuk velük, hogy legrosszabb esetben is jár a 3. helyért a 20 pont, ugyanúgy, mint a 4 fős asztaloknál. Szerintem átlagosan körönként ketten elrontottuk, jó pár esetben pedig mindhárman bebuktuk a tippünket. Megérte volna lefényképezni a játszmalapot. Végül hármunknak összesen lett 400 pontunk (a japánok ellen egymagam többet szereztem, pedig az 4 személyes volt), az utolsó kör előtt még mindegyikünk 100-150 pont körül állt. Végül azzal lettem utolsó, hogy többet rontottam az utolsó körben, mint az osztrák.
Megijedtem, hogy kiesek (számolgattam, hogy határeset), de végül utolsóként, 8-dikként becsorogtam a rájátszásba. Itt az egyik ellenfelem az a kanadai volt, aki az első 3 játék után az 1. helyen állt, tehát azt hittem, ő a legjobb. És itt tudtam meg (vagyis tévesen arról tájékoztattak), hogy a korábbi 3 meccs eredménye is számít. Nekem eddig 45 + 30 + 20 = 95 pontom volt, szerintem a kanadainak 120. Muszáj volt jól szerepelnem, végül ez sikerült is. A kanadai utolsó lett, ezzel kiesett, én első lettem, ezzel továbbjutottam a döntőbe. 2. lett mögöttem az az amerikai, aki egyszer már megvert, így ő is továbbjutott. 3. lett az asztalnál a finn (ezzel a finnel még nem játszottam addig). A másik asztalnál a 2 német jutott tovább, kiejtve a másik kanadait és a jobbik japánt.
Így a döntőbe a 2 német és az egyik amerikai jutott, meg én. Nagyon izgalmas és szoros volt végig a döntő, az egyik leosztásban pl. mind a 4-en elhibáztuk, én már láttam jóval a vége előtt, hogy mindenképp elrontom (a túl sok Z-m miatt), szerencsére sikerült a többieket is bebuktatni. A legvégső kör előtt az amerikai már esélytelen volt, a 2 németnek és nekem volt esélyem a győzelemre. Én osztottam, így utolsónak mondhattam. 6-ot vállaltam, ezzel +1 volt a vállalások száma. Ekkorra odagyűlt mindenki, aki a teremben volt, és egész újfajta légkörben kellett végigjátszani ezt a legeslegutolsó kört. Néma csönd volt, és mindenki kíváncsian várta, ki nyer. Én teljesítettem a 6-ot, egyik német bebukta, a másik viszont megcsinálta a 4-et, és így 20 ponttal megelőzött: 260-240-re. Nem tudom sajnos a részletes eredményeket, az Amigónál mai napig nem sikerült kinyomozni, hogy pontosan ki hogyan szerepelt a verseny egészét tekintve, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. (Mellesleg megdöbbentő hogy egy vb adatai sehol sem lelhetők fel, mi a legutolsó háziverseny adatait is nyilvántartjuk sok évre visszamenőleg.) Mindenesetre jól alakult a vége így is, ahhoz képest, hogy épp csak becsorogtam a 8-ba… A magam részéről úgy érzem, hogy a 8 között, de főleg a 4 között életem legjobbját nyújtottam. 🙂 Ezzel sikerült a rutinnal szemben felvenni a versenyt.
Az eredményhirdetés jó volt, csomó mindent kaptam, utána a vártúra, és a vacsora is jól sikerült. A németek kitettek magukért, nagyon baráti légkört sikerült teremteniük, és a pénzt se sajnálták. Akkor még csak álom volt, hogy egyszer talán majd a Piatnik is szervezhetne itthon egy hasonlót. De ez végül mindjárt a következő évben valóra is vált. Ám ez már egy másik történet.
Ami 2010-ben kiderült számunkra: nem verhetetlenek a legjobbak, vagy az általunk legjobbnak hittek sem. Nem esőemberek, nem memorizálnak mindent, simán el lehet őket kapni. Nem szemétkednek ok nélkül, de ha muszáj, akkor azt is tudnak.
Összességében nagy élmény volt a vb. Így meg hogy a 2. hely összejött, mindenképp megérte elmenni! Köszönet a Piatniknak, és a 2 legkitartóbb edzőpartneremnek, Hubinak és Artaxnak.
Ági a 13. lett és már nagy wizardos tervekkel érkezett haza, amikből nem tudom lett-e azóta valami, de erről majd meséljen ő.
Én a magam részéről 2010 óta kb. 150 további Wizard-partin és egy másik vb-n is túl vagyok, de mai napig a darmstadti verseny, és főleg a döntő parti a legnagyobb Wizard-élményem.
Íme egy kis képösszefoglaló.
Útban Darmstadt felé megálltunk egy kis hazait enni. Ági készített fasírtot az útra. Finom volt! A képen Ági mellett Levente, a tolmácsunk, segítőnk, élő gps-ünk, mindenesünk. Nélküle nehéz dolgunk lett volna…
A szállás első osztályú volt. Mindegyikünknek egy kétágyas szobája volt a tágas, 250 szobás épületben.
Az egyetlen gond az volt, hogy mellettünk ment el a vasút, az első éjjel kb. negyed óránként. Így a 11 óra alvásom kb. 7 órának felelt meg. 🙂
Nagyon jó volt a reggeli is, két nap alatt se tudtunk mindent végigenni. 🙂
Itt még nem tudtuk, hogy mögöttünk a két német versenyző ül (a későbbi arany és bronzérmes).
Ő az egyik amigós lány, próbálta oldottá tenni a buszon a hangulatot.
Az utolsó pár száz métert gyalog tettük meg…
A helyszín első pillantásra elég komor volt, méltó hírnevéhez. 🙂
A verseny helyszínéül egy szép terem szolgált, itt minden a wizardról szólt, mellette étterem is volt, hiszen a turisták ugyanúgy érkeztek, mint máskor. Mi is átmehettünk enni.
A képen a 10 résztvevő ország kiadásában megjelent Wizard kártyákból látható egy kiállítás. A legérdekesebb a japán volt. Nagyon bánom, hogy nem hoztam el, simán megengedték volna. Ami még szép volt, az a zippzáras kiadás (azóta sikerült szerezni belőle).
A Wizard Extreme kártya mindenkinek járt, a pezsgő csak az 5 legjobbnak, a kupák pedig a 3 legjobbnak.
Mindenfelé játékok voltak, a pihenők, kiesők és kísérők próbálgathatták az Amigo új kiadású játékait. Nekem sajnos nem volt időm rá.
Ismerkedés a teremmel…
A szervezők nem vártak tovább a hiányzó görögökre, elkezdték a köszöntőt, és ismertették a sorsolást.
Első játszmánk. Én két japánt kaptam, és egy finnt. Áginak egy osztrák jutott, egy kanadai, és egy svéd. Az idősebb japán versenyző átnézte a lapokat, mert náluk másfajta jelölés a megszokott. Be kellett azonosítania a Z és N betűt. Nem tudták, melyik melyik.
A 2. körben Ági egy amerikaival, egy finnel, és egy osztrák lánnyal. Az asztal mellett a svájciak női versenyzője.
A verseny majdnem teljes mezőnye (az egyik finn késett a fotózásról). Balról jobbra írom a nemzetiségeket:
német (kalapos bajor hátul) , svéd, magyar, svéd, magyar, svájci (hátul a nő Ági mögött, alig látszik), svájci, német (hátul az őszes nő), osztrák (a kiscsaj elől), osztrák, japán (hátul, alig látszik), kanadai, kanadai, japán, amerikai, amerikai (másik amerikai takarja a fejét), finn.
Mindenki várja, hogy kihirdessék, kik jutottak tovább a legjobb 8 közé.
Ez már az eredményhirdetés. Ági az oklevéllel.
A 2. helyezett magyar (ez volnék én).
A győztes bajor. 🙂
Itt már kicsit becsípve a kupámmal. 🙂
A verseny után közvetlen kezdődött a vár bemutatása, aminél ez a Wizardnak öltözött ember volt az idegenvezetőnk.
A vártúra végül is annyi volt, hogy 9 féle halálnemet részletesen bemutatott a srác, ezek voltak a legnépszerűbbek a középkorban: lefejezés több módja (ezek vannak a képen szemléltetve), katapulttal kilövés, gillotine, kerékbe törés, máglya, karóba húzás… ennyi jut eszembe hirtelen, meg volt egy olyan, hogy 10 bűnözőt meg 10 ártatlant bezártak egy szűk helyiségbe, és egy icipici lukon lehetett csak lélegezni. Kíváncsiak voltak, ki éli túl… Sok nézője volt régen a kivégzéseknek, az emberek kíváncsiak voltak, hogy mi történik a halál pillanatában, és utána. Középkori naivitásukkal sokan azt hitték, eljön látható formában az Angyalka, és felviszi a lelket az égbe.
A vártúra végén jött egy bolondnak öltözött fickó is, és a vacsora közben ő volt a jó hangulatért felelős.
Mindig kipécézett egy embert, akit segítségül hívott a mutatványához. Itt éppen a nevetős finn gyerek az „áldozat”. Mi megúsztuk szerencsére. 🙂
Az észak-amerikaiak asztalához kerültünk a vacsorán, akik végig szexuális témájú sztorikon röhögtek, meg néha rajtunk, hogy semmit sem értünk belőlük. 🙂 Valahogy én mindig a legharsányabb asztalhoz kerülök. De jól éreztük magunkat.
Az udvari bolond fáradhatatlanul húzta. 🙂 Annyiféle hangszeren játszott, ami több, mint amit eddig összesen ismertem. 🙂
Ez volt a főfogás, előtte volt még leves, zöldségtál, utána valami desszert. Ági elhozta a tányér mellett látható étlapot, a részletek azon találhatók.
A magyar különítmény így fest némi sör és bor után. A háttérben a vicces amerikai, a verseny 4. helyezettje (én 3-szor is játszottam vele, ebből kétszer megvertem 🙂 ).
Az idősebb japán versenyző meglepett minket egy saját gitárszólóval is (felvettem egy részét videóra). Ő volt egyébként a veseny 5. helyezettje.
A két legviccesebb észak amerikai (a napszemüveges kanadai, meg a bajszos amerikai) fotózásra invitálták az amigós szervező lányokat, akik láthatóan ettől zavarba jöttek. Minden játékos, akinél csak gép volt, ment és kattingatta őket.
Az udvari bolond és a hosszú kimerítő nap mindenkit lefárasztott, a vacsora után már csak a japán volt képes nevetni.
A busz hátuljában a győztes német, családjával. A kép után kérdezte, nem látszik-e a szemén a vörös bor. Tény, hogy vidám volt, de ez a győzelem számlájára is írható. 🙂
Ez már a búcsú reggeli képe…
Ez pedig a hotelünkről egy kép hazafelé menet.