Német bajnokság – szabályváltozás

Egy hét múlva kezdődik Németországban a Wizard selejtezősorozat. Tegnap publikálták az idei érvényes versenyszabályokat.

Németországban február 27-én játsszák az első selejtezőt, az ottani országos bajnokságra való bejutásért. Május 25-ig 34 válogatót bonyolítanak le az ország egész területén különféle játékklubokban. Az országos döntőre majd június 20-án kerül sor Würzburgban.

Tegnap jelentették meg a selejtezők hivatalos idei szabályát. Ebben egyetlen újdonság van, a régi +/- 1-es szabály visszahozása. A tavalyi görög világbajnokság záróvacsoráján a szervezők megkérdezték a játékosokat, hogy min változtatnának, illetve hogy tetszett a kanadai szabály. A többség a régi szabályt kérte vissza. Úgy látszik a versenyzők kérése meghallgatásra talált és visszatértek a mindenképpen ront valaki szisztémájához. Érdekesség még, hogy ez csak a legalább két ütéses leosztásoktól él, azaz négyfős asztalnál az első leosztásban megúszható, hogy valaki rontson.

Gyanús, nagyon valószínű, hogy ez a szabály lesz érvényes majd az idei világbajnokságon is. Így javaslom az aktív és nagy célokat kitűző versenyzők számára, hogy játszanak ezen szabály szerint is partikat gyakorlás képen. 🙂

Szólj hozzá!

WC Captcha 14 − = 11