1st Wizard Annual Invitation Tournament

Ken Fisher történelmet írt akkor, amikor 40 évvel ezelőtt bevezette a Wizard kártya játékot a piacra (30 éve egyébként Európában is működik az Amigo és a Piatnik jóvoltából) és a történelem írást most avval folytatta, hogy egy kontinenseken átívelő meghívásos versenyt szervezett/sponzorált Wellandben (ami nagyon közel van a Niagara vízeséshez).
A versenyen 16 meghívott versenyző indult, ebből 11 amerikai (Kanada, USA, Mexikó) és öt európai (spanyol, lengyel, német és a magyarok).


Észak Amerikában a játék francia kártyákkal működik, tehát Treff, Káró, Kőr és Pikk a színek és ugyanúgy megvannak benne persze a Wizard és a Jester kártyák. A szabályok nagyon hasonlóak az európaiakhoz, egy eltérés van, hogy nincs az alul vagy fölül vállalás kényszer az egyes körökben, azaz lehet egyenlőre játszani, amit sokan meg is tesznek és így a játék nem annyira konfrontatív itt Kanadában, mint mondjuk német környezetben.


A versenyen a négy alap forduló után a négy legtöbb pontot elért játékos jutott a döntő asztalhoz, ahol is 8 lejátszást játszottak, de mind a 8 kört 15-15 kiosztott kártyával. Az első négy körben volt aduszín kijelölve, tehát sorrendben a Treff, a Káró, a Kőr és a Pikk volt az adu, míg a második 4 kört adu nélkül játszották. Volt még egy huncutság, ami színesítette a játékot, a 2 utolsó leosztásnál a legeslegutolsó, 15. körben a kézben maradt Wizard átalakult funkciójában Jesperré, azaz tehát nem ütött. Ezt ugye agyban követni kellett.


Wellandben nagyon baráti légkörben zajlott a verseny, sok régi ismerőssel találkoztunk az Amigo világbajnokságról, kellemes vacsorával zártuk az egy napos tornát, amelynek nyertese Carles (katalán spanyol) lett, második Sabine (bajor német), a harmadik és a negyedik helyen két kanadai hölgy Debi és Linda végzett.


Érdekes még, hogy kísérőként jelen volt Sandra is, az Amigo munkatársa, aki az élénken figyelt és gondolom küldte is a híreket haza.
Mi nagyon élveztük a versenyt és a társaságot. Ken Fishernek átadtuk a lelkes magyar Wizard közösség üdvözletét.

Bonyhádi Aranka & Pólya Antal

XV. Országos Wizard Bajnokság 2025

Helyszín: KMO Művelődési Központ (1191 Budapest, Teleki u. 50.)
Időpont: 2025.10.11. 9:30-tól regisztráció, 9:45-től verseny (fél órás ebédszünet 3 forduló után). A verseny akár 6 fordulós is lehet, emiatt 7-8 órás elfoglaltsággal kell számolni!
Rendező: Piatnik, homoludens.hu
Lebonyolítás: 5 fordulós svájci rendszerű alapszakasz, majd döntő a legjobb 4 játékossal.
Pontozás: +/- szabály. A döntetlen mindenképpen eldöntésre került.
Szabály: a Wizard selejtező versenyek szabálya alapján

Tovább »

XV. Wizard világbajnokság 2024

Időpont: 2024.11.23.
Helyszín: Stuttgart, Németország
Szervező: Amigo
Résztvevő országok száma: 9
Résztvevő játékosok száma: 21
Pontozás: +/- szabály
Lebonyolítás: 4 fordulós alapszakasz három 3 és három 4 fős asztalokkal. Elődöntő az alapszakasz első 8 játékosával, majd döntő forduló az elődöntős asztalok első két helyezettjével.
Tovább »

XIV. Országos Wizard Bajnokság 2024

Helyszín: Kispesti Kaszinó (1191 Budapest, Fő u. 40.)
Időpont: 2024.11.02. 9:30-tól regisztráció, 9:45-től verseny (fél órás ebédszünet 3 forduló után)
Rendező: Piatnik
Lebonyolítás: 5 fordulós svájci rendszerű alapszakasz, majd döntő a legjobb 4 játékossal.
Pontozás: +/- szabály. A döntetlen mindenképpen eldöntésre került.
Szabály: a Wizard selejtező versenyek szabálya alapján

Tovább »

Az elmaradt kutyasimogatásról, avagy Wizard VB Prágában

Egy, a fejem mellett 5 centire csapódó bőrönd és egy belülről zárható, de ki már nem nyitható wc tette izgalmassá az oda-vissza 14 órás zötykölődést a vonaton. Érkezéskor az időnk nem volt a legszerencsésebb. Egy ismeretlen város, sötét és szakadó eső, amit tetézett a hármunkra jutó egy esőkabát. A szállást elfoglalva indultunk is tovább a másnapi verseny helyszínére, ahol egy megnyitón vettünk részt. Az épületben egy kétnapos társasjáték rendezvényt tartottak, ahol a szervezőkön kívül senki nem volt, így gondoltuk elsőként értünk a találkozóra, ami természetesen már elkezdődött három szabad székkel. A rendezők nagyon rendesek voltak és bőséges eszem-iszommal készültek a versenyzőkre. A nap zárásaként egy csehó felkeresését terveztük, ami közel sem bizonyult olyan könnyűnek, mint Budapesten. A keresgélés alatt sajnos sem az időjárás, sem az esőkabátok száma nem változott.

Másnap reggeli után egy nagyjából két órás városnézésre mentünk ketten. Az idő szebb lett és szerencsénkre a novemberi dátumnak köszönhetően nagy tömeg sem volt a városban. Az Orloj játékát légkalapács kísérte, a gyalogos lámpa nem villogott zölden, és még a kutyaszobrot is elfelejtettük megsimogatni. A verseny kis késéssel, de boldog arcokkal indult annak ellenére, hogy két háromfős asztallal kellett számolni. Az estébe nyúló versenyen szerencsém volt játszani 8 különböző nemzetiségű versenyzővel köztük a két honfitársammal és a döntőt nyerő német játékossal. A verseny közepén felejtettem el egy már kijátszott wizardot és döntetlen pontszámmal, ugyanannyi rontott tippel, 3. legnagyobb ütéssel csúsztam le az asztalelsőségről. Minimális hibákat és egyes szerencsétlen osztásokat leszámítva, úgy gondolom mindhárman elégedettek voltunk az eredménnyel, annak tudatában mennyire szoros volt a mezőny. (Az első és utolsó játékos között 80 pont volt a selejtezők végén.)

A verseny után, meghívtak minden játékost egy közös vacsorára, ahol már versenystressz nélkül töltöttünk el pár órát 1-2 korsó üdítő mellett. Másnap már csak a hazaút volt hátra, ahol megismertettük a Wizardot egy Fidzsi-szigeteki utastársunkkal, remélve hátha jövőre már onnan is lesz induló a világbajnokságon. Nagyon hálás vagyok az egész szervezésért, és hogy részt vehettem ezen az emlékezetes utazáson. Remélem, hamarosan újra sikerül kvalifikálnom valamelyik vb-re és ha ott is lesz kutyaszobor, már nem felejtem el megsimogatni.