Eindhoven, Athén és Prága után élmény volt a budapesti Wizard világbajnokságon részt venni.
Mintegy 9 országból jöttek játékosok. Örültem, hogy az egyik kanadai játékos Ken Fisher (a Wizard játék megalkotója) klubjából jött, s tele volt optimizmussal. De itt voltak a németek, görögök, osztrákok. svájciak, USA-beliek, csehek, olaszok, s persze a házigazda magyarok. Kemény 4 asztalt kellett jól teljesíteni ahhoz, hogy a döntőbe kerülj. Jellemzően legalább két asztalt meg is kellett nyerni ehhez. Sikerült megugranom (3 nyert asztal és 1 második hely volt az eredményem az elődöntőben).
A döntő nagy esélyese a kanadai George volt, mellette (pardon ellene) küzdött a svájci Robert, a fiatal osztrák Tatjana és a magyar Anti. A felfokozott stresszre reagálva Tatjana zokogva kezdte az első leosztást (hiszen a világbajnokot is adó Puntz család legifjabb versenyzője is megilletődhet, nem?), alig bírtuk vigasztalni. Majd óvatos biztonsági játékkal haladtunk az első 5-6 leosztásban, fej-fej mellett. A következő fordulókban elhagyott a jószerencse (hiszen jó játékhoz lap is kell!) s a 4. helyre csúsztam, persze igen szoros eredmény mellett. Ezért az utolsó leosztásban kockáztatnom kellett, ráadásul én jósoltam legelőször: 6 ütést vállaltam be (míg a lapom csak 4-et bírt volna biztonsággal), az elől álló George, az öreg róka, megérezte a veszélyt (ha ő ront és én teljesítek, akkor…) ezért csak 1-et vállalt (gondolta ezt biztos teljesíteni tudja). De nem hozta, mert Tatjana és Robert felváltva ütötték felül George-ot, majd Robert Tatjánát is felülütve teljesítette vállalását, míg egy bohóc kihívásával az utolsó körben engem túlütésbe kényszerített, így nyert. Hetet ütöttem a logikus négy helyett!
A tanulság: merj nagy lenni, merj vállalni!