Versenymódi Ausztriában

A világbajnokságok eddigi történetében az osztrákok a legsikeresebbek. 2 világbajnokuk is van már, egy második és két harmadik hely mellett. Ez kimagasló teljesítmény annak fényében, hogy eddig 6 világbajnokságot rendeztek a Wizard kártyajátékból. Csak az első világversenyen fordult elő, hogy nem jutott osztrák játékos a döntőbe. Mi lehet a sikerük receptje?

Nézzük meg hogyan játszanak a sógoroknál! Van egy Spieleliga nevű bajnoki sorozatuk, amelyben a Wizardon kívül az Agricola, Carcassonne, Catan és a Dominion szerepel. Bárhol lehet rendezni Ausztria szerte versenyeket, de főként Bécsben aktívak a játékosok. Van egy nevezési díj (4 euro), ami befizetésével lehet indulni a normál versenyeken, majd rendeznek egy teljesen független országos döntőt, ahol mindenki indulhat a fentebb megnevezett játékokban. Akik az országos versenyt nyerik indulhatnak a nemzetközi összecsapásokon. Egy-egy bajnoki szezon ősszel indul és következő év nyár végéig tart.

spieleliga

Wizardból országos döntő mellett átlagosan 5-7 bajnoki versenyt tartanak egy szezon alatt. A bajnoki versenyeken általában 3 alapfordulót egy döntő forduló követ. A döntő érdekes, ugyanis ezen is mindenki játszik és az asztalok eloszlása alapján osztják el játékosokat és döntik el a végső helyezéseket. Azaz, ha mondjuk egy ötös asztal mellett három négyes asztal volt a versenyen, akkor az alapforduló első öt helyezettje játszik egy utolsót az ötös asztalon, majd a 6., 7., 8. és 9. helyezett játszik egy négyesen elosztva egymás között ezeket helyezéseket és így tovább a lenti szinteken is. Tehát mindenki ugyanannyi partit játszik egy versenyen.

Érdekes a pontozás is. Az ötös asztalokon a következő pontokat kapják sorban a helyezettek: 11-7-4-2-1, a négyeseken: 10-6-3-1. Ez tulajdonképpen a nálunk használt meccspontok megfelelői. A játékpontok mellett használják a döntetlen eldöntésére Buchholz-számítást (azaz az adott játékos ellenfeleinek pontszámát) és a Sonneborn-Berger kalkulációt is (itt is az ellenfelek pontjait adják össze, de csak azokét akiket megelőzött az adott asztalnál).

A tavalyi Wizard győztesek.

A tavalyi Wizard győztesek.

A Wizard Pontnak is van megfelelője náluk, ami nem saját alkotás, hanem a Trueskill pontrendszer alkalmazása. Ez a Microsoft Xbox Live online játékokhoz kifejlesztett mérőszáma. További érdekessége az ő ranglistájuknak, hogy ha valaki kihagy egy bajnoki versenyt, akkor egy meghatározott értékkel csökken a pontszáma.

Összességében azt lehet mondani, hogy Ausztriában jelenleg több lehetőség van a wizardozásra versenyszerűen, mint nálunk, de a Társasjáték Olympia és most a Füles Kupa itthon is új lehetőséget teremtett a versenyezni szerető játékosok számára. Ezen túlmenően szeretnénk mi is felzárkózni a sógorokhoz és minél több versenylehetőséget biztosítani a jövőben.

Szólj hozzá!

WC Captcha 4 + 2 =