Egyre többen vagyunk!

A tavalyi első Wizard Tél verseny beszámolóját ezzel a gondalattal fejeztem be: Remélem máskor is találkozunk az újoncokkal Wizard versenyen és jövőre is tudunk ezen az eseményen akár még nagyobb szabású Wizard versenyt rendezni.
Rettentően örülök, hogy az idei Társasjáték Ünnepen 32 résztvevős versenyt sikerült lebonyolítani és a tavaly megismert játékosok közül többen már rutinos versenyzőkként tértek vissza. A mostani párharcon a játékosok fele újonc volt. A helyszíni visszajelzésekből merítve biztos vagyok abban, hogy a mostaniak közül is találkozunk majd a későbbi megmérettetéseken.

35 nevezés futott be a megadott határidőig. Ebből volt 3 olyan nevező, aki játéka kérdéses volt, mert Társasjátékos Olympián is megmérette magát. Három játékos volt, aki végül nem jött el, de a helyszínen is voltak érdeklődők, akik közül végül hárman be is ugrottak. Szerencsére sikerült 4-el osztható létszámot kialakítani, köszönet érte az utolsó beguró Nikinek, így mindenki játszhatott, aki szeretett volna. 8 asztalon indult el egy kis csúszással a játék. A vártaknak megfelelően egy forduló 1 órát vett igénybe. Nem könnyű a szervező szerepe, mert szuper dolog beszélgetni a partik alatt és kényelmesen játszani, de akik magasabb célokat tűznek ki maguk elé törekedniük kell a gyors játékra. Ahogy az elején jeleztem a világbajnokságon 45 perc van egy 10 leosztásos partira. Én szívesen tartanék lazább versenyeket, nagyobb szünetekkel, de sajnos a Ünnep szervezői már így is sokallták a 4 és fél órát a Wizard versenyre.

Az eddigi visszajelzések alapján a véletlenszerű párosítás mellett van a játékosok többsége a svájci rendszerű versennyel szemben. A célom az volt a versenyen alkalmazott szisztémával, hogy a kettőt ötvözzem és mindenki 4 fordulót játszhasson. Lehet ide jobban illett volna egy döntős megoldás kiesésekkel, de úgy gondolom jól működött ez az öszvér rendszer. A manuális számolás is szerintem elég rövid idő alatt megtörtént néhány játékos segítségével. Érdekességképpen megemlítem, hogy a legpechesebb játékos 7 helyet esett vissza a negyedik fordulós teljesítményével a harmadik fordulós helyezéséhez képest, de volt olyan versenyző, aki viszont 10 helyet javított az utolsó fordulóban. Én úgy gondolom jobb a végén azokkal játszani, akikkel egymás helyezéséről döntünk, semhogy egy véletlenszerű párosítás esetén mondjuk az első helyről az utolsó helyen álló játékos döntsön egy adott asztalnál.

A 4 forduló lehet pár újoncnak sok volt, de úgy érzem szükséges ennyi a valódi játékerő felméréséhez. A verseny meghirdetésénél jeleztem a verseny hosszát. Korábban lelépni a versenyről a többiekkel szemben nem korrekt viselkedés. Illetve, ha már így dönt valaki illene legalább a szervezőnek jelezni ezt a lépést. Szerencsére sikerült jól megoldani a kényelmetlen helyzetet. Abban természetesen hibás vagyok, hogy szervezőként nem kellene játszanom, de míg nem kéthetente van Wizard verseny addig nehéz lenne kihagynom egy-egy ilyen alkalmat tekintettel arra, hogy imádom ezt a játékot. 🙂

De térjünk vissza pozitívumokhoz. A verseny közben hozzám nem jutott vissza semmilyen renonsz probléma, nem merültek fel vitás kérdések, ennek rettentően örülök, főleg ennyi újonc mellett. A játéklapok is jól vezetettnek tűnnek első átnézésre. Sok mosolygós arcot láttam a verseny végén, remélem mindenki kellemes élményekkel távozott és sokatokkal tudok találkozni egy következő alkalommal is. Köszönöm minden résztvevőnek a korrekt játékot. Gratulálok a legjobbaknak! Köszönet a Piatniknak támogatásért, az ajándékokért és jegyekért. Köszönöm Szűcs Gábornak a versenyen készített képeket.

Nagyon szívesen veszek minden ötletet a verseny még jobbá tételével kapcsolatban, akár itt hozzászólásban vagy a Facebookon is.

A Wizard Tél 2017 részletes végeredménye

Szólj hozzá!

WC Captcha + 65 = 73