Statisztikák a világbajnokságokról

Itt néhány összefoglaló táblázatot láthattok az eddigi világbajnokságokról.

Az első egy átfogó tábla az összes eddigi versenyzőről éves ill. nemzetenkénti bontásban, pirossal jelölve azokat, akik korábban már jártak vb-n.

A 2. egy nemzetenkénti összegző, külön bontva új és visszatérő versenyzőket. Érdekesség, hogy a németek bár mindig indultak, még sosem küldtek olyat, aki már járt korábban vb-n. Az osztrákoknál többször megy veterán, mint újonc, fajlagosan mi magyarok küldjük a második legkevesebb újoncot. A részvételek számánál nemzetenkénti bontásban látszik, hogy hány ember vett részt 1,2,3,… alkalommal a vb-ken. 5-szörös résztvevője csak az osztrákoknak és nekünk van. 113 eddigi vb-résztvevőből 85 csak egyszer vett részt.

A 3. táblázat a helyezéseket összegzi nemzetenként. Az első 2 évben úgy tűnt, a németek fogják dominálni a mezőnyt, de utoljára 5 éve döntőztek. Ellenben az osztrákok zsinórban a 8. éve adnak mindig legalább 1 döntőst. A magyarok 2016-ot leszámítva minden páros évben szállítanak legalább egy ezüstérmet. A svájciak pedig ha döntőznek, akkor nyernek:) Eddig 17 ország indult a vb-ken, közülük 6 sajnos csak egyszer. 9 olyan ország van, amelyik legalább egyszer döntőzött.

A 4. táblázat személyekre bontva mutatja az eredményeket. A sorba rendezés szempontjai: első a részvételek száma, egyenlőségnél a jobb átlag helyezésű játékos került előrébb. Az 5. táblázat ugyanezeket az adatokat mutatja, nemzetenként különválogatva a versenyzőket, legfelül a legtöbb játékost adó nemzet és így tovább.

Világbajnoki statisztikák (1 Mb)

Szólj hozzá!

WC Captcha + 11 = 16