verseny - címke cikkei

Az országos bajnokság egy döntős szemével

Két kecskeméti döntő után idén új helyszínen rendezték a Wizard országos bajnokságot, egy pesti művházban, nagyon tágas helyen. Akár százan is elfértünk volna, ehhez képest sajnos a 20 fő is csak néhány beugró emberrel jött össze, ez a része mindenképp csalódás, ilyen kis létszámú OB utoljára 4 éve volt. A szervezésre viszont nem lehet panaszom, és az ellenfelekre sem, idén nem voltak a tavalyihoz hasonló hibázások, kiegyenlített, erős mezőny gyűlt össze. Az alapszakasz most csak 3 fordulós volt, és a versenynek ez a része a művház nagy termének színpadán zajlott. Közben néhány lépcsőfokkal lejjebb néhány asztalnál Piatnik játékokat próbáltak ki az érdeklődők, hangulatos volt az egész rendezvény.
Tovább »

Egyre többen vagyunk!

A tavalyi első Wizard Tél verseny beszámolóját ezzel a gondalattal fejeztem be: Remélem máskor is találkozunk az újoncokkal Wizard versenyen és jövőre is tudunk ezen az eseményen akár még nagyobb szabású Wizard versenyt rendezni.
Rettentően örülök, hogy az idei Társasjáték Ünnepen 32 résztvevős versenyt sikerült lebonyolítani és a tavaly megismert játékosok közül többen már rutinos versenyzőkként tértek vissza. A mostani párharcon a játékosok fele újonc volt. A helyszíni visszajelzésekből merítve biztos vagyok abban, hogy a mostaniak közül is találkozunk majd a későbbi megmérettetéseken.
Tovább »

VII. Országos Wizard Bajnokság 2017

Helyszín: Csokonai Művelődési Ház – 1153 Budapest, Eötvös u. 64-66.
Időpont: 2017.09.23.
Rendező: Piatnik
Résztvevők száma: 19+1
Lebonyolítás: 3 fordulós alapszakasz 4 fős asztalokkal. 8 fős középdöntő az alapszakasz első 8 játékosával két 4-es asztalon. Döntő a két középdöntős asztal első két-két helyezettjével.
Pontozás: +/- szabály. A döntetlen mindenképpen eldöntésre került.
Tovább »